66th dead end

A 2héttel ezelőtti történtekről még nem írtam semmit.
A dolog úgy esett, h 3 hete véletlen kiderült, hogy egy csapat egy vitorlást fog felhozni Salalahból Masqatba. 1 hét, arab tenger, marha jó kis vitorlázás, mi kell még? Marha jól hangzott. Próbáltam nem beleélni magam, de nem ment. Sajna hamar pofára estem: A hétvégén indulnak, s nem is kötnek ki, szóval csatlakozni sem lehet hozzzájuk. A hétvégére meg már családi program volt, lefoglalt szállással, kampec. Kicsit nehéz szívvel mentem el.

Visszatérve a következő vitorlázáson kiderült: Mégsem mentek el! Gond volt a motorral, várnak egy alkatrészt. Elvileg 3 napon belül indulnak. Többse kellett, újra a felhők közt jártam, s lázasan próbáltam telefonszámokat szerválni. Minden simán ment, 2 nap múlva a shattiban ittunk egy teát Torral (Akinek a hajó kellett Masqatban), mondta, OK, menjek, kell a matróz, ugyh. szívesen látnak.
Felvilágosítottam, h sok tapasztalatot nem tudok felmutatni. Nem baj, amúgy is lesz ott elég munka vele. Hát jó, egye fene;)

Túl simán ment minden. Nem akartam elhinni.
Újabb 2 nap múlva meg lent voltam Salalahban, a kikötőben egy hajón...
 ... újabb egy nap múlva meg az indiai óceánon. Az Ománi öbölig nem is kötöttünk ki (6nap),ott is csak 1 órára, felvettünk vmi ismerősét a srácoknak.s jó kis relaxok voltak a fedélzeten, amikor épp nem volt dolgunk...


A legmaradandóbb élmény az volt hogy rengeteget kormányoztam a hajót. Egy hétig éjjel-nappal jöttünk, a negyedén én vittem a hajót. Az ég is, idő is nagyon sokféle volt.
A végig sütött. Ez azért sokat dobott a mélyebb pillanatokon is.
Ezek között volt másfél nap 25 csomós szél. Rám borult 4 csésze forró tea, hányingerem volt és a hullámok miatt állandóan odavágta magát az ember vmihez. Ja és képtelenség volt normálisan használni a budit, aminek a szaga hamar érezhetővé vált...

Azért összességében iszonyat nagy élmény volt, a végén már nem is hiányzott annyira a szárazföld;)